Záró esemény

Az egy évig tartó „RomaNet – közösségi alapú kapacitásépítés” projekt egy kétnapos rendezvénnyel zárult Szúcson, amelyet maguk a résztvevők terveztek meg, és bonyolítottak le mintegy záró vizsgamunkaként.

Az első napot egy konferencia nyitotta, ahol amellett, hogy bemutatták a projektet illetve a határ két oldalán lezajlott mini-rendezvényeket és azok eredményeit az érdeklődőknek; gyakorlati szakemberek osztották meg egymással tapasztalataikat az integrálódás sikeres útjairól, módjairól.

Másnap nagy sikerrel lezajlott az I. szlovák–magyar Bodag Fesztivál, amelyen közel 500 fő résztvevő, érdeklődő a szúcsi tóparton, idilli környezetben ismerkedett meg a bodagsütés fortélyaival, ízlelte meg a tradicionális cigány ételkülönlegességeket, valamint egész nap neves cigány fellépők, táncegyüttesek és zenekarok, zenészek közreműködésével szórakoztak. A kisgyermekeket kézműves-foglalkozások és érdekes játékok várták.

A záró rendezvény hatalmas sikere és látogatottsága maga volt a kitűnő érdemjegy a projektben részt vevő szervezetek részére, tanúbizonyságot nyert, hogy a projekt révén sikeresen elsajátították a projektek tervezésének és megvalósításának fortélyait. A lebonyolító alapítványok pedig megerősítést kaptak abban, hogy a projekt keretében kísérleti jelleggel kifejlesztett és kipróbált „csinálva tanulás” módszere amellett, hogy hatékony és eredményes, valódi, mérhető eredményekhez vezet a roma civil szervezetek forráslehívó kapacitásának fejlesztése terén.