Korábbi támogatott projektek és szervezetek

2002-2005 között támogatott szervezetek, illetve támogatott projektjeik ismertetője.

2008-2009 RomaNet Érdekképviseleti Hálózat – Fórumsorozat

A RomaNet Program fejlesztésének és bővítésének elősegítésére 2008-ban első lépésként Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megyékben egy fórumsorozatot indítottunk el. A Fórumsorozat elsődleges célja volt felmérni, hogy milyen főbb problémákkal küzdenek a roma civil szervezetek, közösségek, valamint ennek megoldására milyen lehetőségeket látnak, és milyen segítségre van szükségük a céljaik elérése érdekében. A felméréssel párhuzamos […]

→ Tovább →

Glinda Vándor Tanodája II.

Megvalósító szervezet: Amaro Trajo „Életünk” Roma Kultúráért Alapítvány (Mátészalka) Projekt címe: Glinda Vándor Tanodája II. Projekt száma: 037/2005/Hu/R Projekt időtartama: 2005.03.01 – 2005.06.30. Projekt bemutatása: az Alapítvány létrehozza a Glinda Vándortanodáját, melynek roma származású oktatói végigjárják a programra nyitott iskolákat Szlovákiában és Magyarországon. A program segíteni kívánja a roma gyerekeket és fiatalokat életük, önmaguk és […]

→ Tovább →

Glinda Vándor Tanodája

Megvalósító szervezet: Amaro Trajo „Életünk” Roma Kultúráért Alapítvány (Mátészalka) A projekt címe: Glinda Vándor Tanodája A projekt száma: HU/04/010 A projekt időtartama: 2004.03.01 – 2004.06.30. A szervezet bemutatása Az alapítvány 1999-ben jött létre. Tagjai több éve szerveznek roma népi és kulturális esteket, időszakos kiállításokat Mátészalkán és vonzáskörzetében. Aktívan részt vesznek a roma kulturális örökség gyűjtésében, dokumentálásában, […]

→ Tovább →

„Jó Megoldások” látóút és tréning program

Megvalósító szervezet: Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub (Pócspetri) A projekt címe: „Jó Megoldások” látóút és tréning program; „Határok nélkül” nemzetközi művészeti alkotótábor és a „RomaSztár” zenei és kézműves nyári tábor megrendezése Máriapócs és Pócspetri helyszíneken A projekt száma: HU/03/051 Projekt időtartama: 2003.07.11 – 20. Szervezet bemutatása A közhasznú szervezet 1999-ben alakult meg, működési területe a Szabolcs – […]

→ Tovább →

HUN-ROM együtt a helyi demokráciák megszilárdításáért, megteremtéséért

Megvalósító szervezet: EU- Roma Országos Egyesület (Debrecen) A projekt címe: HUN-ROM együtt a helyi demokráciák megszilárdításáért, megteremtéséért A projekt száma: HU/03/036 A projekt időtartama: 2003.07.01 – 2004.02.28. A szervezet bemutatása Az egyesület 2000 elején alakult meg, és a magyar szabályozásnak megfelelően csak 2003-tól kezdett forrásteremtő projektek kivitelezéséhez. A szervezet tagjai köztes időszakban önkéntes munkájuk révén […]

→ Tovább →

Kapocs II.

Megvalósító szervezet: Ózdi Cigányok Szövetsége (Ózd) Projekt címe: Kapocs II. Projekt száma: HU/04/003/R Projekt időtartama: 2004.04.15. – 2004.10.30. A szervezet jelenlegi projektje, a tavalyi évben szintén nyertes Kapocs I. programnak a folytatása, amely lehetőséget biztosított az érintett roma közösségek számára különböző kulturális, nyelvi és folklór eseményeken való részvételre. A projekt keretében a szomszédos országok roma […]

→ Tovább →

Képzett Romákkal a Harmadik Évezredben

Megvalósító szervezet: Kárpátia 2000 Kulturális Egyesület (Sáránd) A projekt száma: HU/03/092 A projekt időszaka: 2003.10.23 – 2004.09.01. A projekt címe: Képzett Romákkal a Harmadik Évezredben A szervezet bemutatása Az egyesület 1995-ben alakult, székhelye Sáránd, tagjai pedagógusok, néprajzosok, illetve a hagyományos népi kultúra területén mozgó és alkotó művészek, akik elkötelezettséget éreznek a Kárpát-medence népeinek, kisebbségeinek összetartására, […]

→ Tovább →

Együttes erővel érdemes cselekednünk

Megvalósító szervezet: Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete (Bagamér) A projekt Címe: Együttes erővel érdemes cselekednünk A projekt száma: HU/03/063 Cél A nyitott társadalomban egy, a két országot átfogó civil szerveződési szféra kialakítása, működtetése, mely képes reagálni az országonként jelentkező különböző problémákra, képes azokat felmérni, és a helyi közösségek bevonásával problémakezelési megoldásokat találni. A program Együttműködő munkánk […]

→ Tovább →

„HUN-ROM” Együtt a helyi demokráciák megszilárdításáért, megteremtéséért

Megvalósító szervezet: EU – Roma Országos Szervezet (Debrecen) A projekt címe: „HUN-ROM” Együtt a helyi demokráciák megszilárdításáért, megteremtéséért A projekt száma: 03/036/R A projekt időszaka: 2003. május 31 – december 31. A projekt háttere Az Egyesület 2000-ben alakult meg, 2003 óta készít forrásteremtő projekteket. Önkéntes munkájukat a szintén debreceni székhelyű Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete mellett […]

→ Tovább →

Cigány Közösségi Ház Jászapátin

Megvalósító szervezet: Cigány Fiatalok Kulturális Szövetsége (Jászapáti) A projekt száma: HU/03/031 A projekt időtartama: 2003. május 1 – 2004. április 30. A szervezet a cigány gyermekek és a fiatalok szabadidős foglalkoztatásával és oktatásával foglalkozik; heti rendszerességgel tart szakköri foglalkozásokat a Jászapáti Művelődési Központban, lehetővé teszi az alapfokú számítógép-kezelés elsajátítását a cigány gyermekek számára. A pályázat […]

→ Tovább →

Kapocs I.

Megvalósító szervezet: Ózdi Cigányok Szövetsége (Ózd) A projekt címe: Kapocs I. A projekt száma: HU/03/019 A projekt Időszaka: 2003. június 1 – november 30. A szervezet bemutatása A szervezet 1998-ban alakult, több kisebb egyesület szövetségeként, az általuk megfogalmazott célok hatékonyabb elérése érdekében. A szervezet főbb céljai a hagyományőrzés, a roma kultúra ápolása, a tehetséges fiatalok […]

→ Tovább →

III. Kisebbségi Kongresszus és Fesztivál

Megvalósító szervezet: Kárpátok Eurorégió Kisebbségek Szövetségének Nemzetközi Tanácsa (Nyíregyháza) A projekt száma: HU/02/028-R, IE A projekt Időszaka: 2002. március 27 – 29. A projekt címe: III. Kisebbségi Kongresszus és Fesztivál A szervezet története, célja Az Euro-atlanti integráció elősegítése; A kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés elmélyítése; A békés és demokratikus Európa kialakításában való együttműködés; A kisebbségek kultúrájának […]

→ Tovább →

„Szív, lélek, nyelv – határokat nem ismer…”

Megvalósító szervezet: Táblai Iskoláért Alapítvány (Ózd) A projekt címe: „Szív, lélek, nyelv – határokat nem ismer…” A projekt száma: Hu/02/131-R A projekt időtartama: 2002. október 25 – 26. Az alapítvány célja A nevelői és oktatói munka segítése; A tehetséges tanulók támogatása; A hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása; Ismeretterjesztés; Gyermek- és ifjúsági érdekképviselet; A kiemelkedő teljesítményt nyújtó […]

→ Tovább →

Nemzetközi Sport és Kulturális Fesztivál Ózdon

Megvalósító szervezet: Ózdi Cigányok Szövetsége (Ózd) A projekt címe: Nemzetközi Sport és Kulturális Fesztivál Ózdon Projekt száma: Hu/02/081-R A projekt időtartama: 2002. július 5 – 6. A szervezet bemutatása 1988-ban alakult mint ernyőszervezet. Több kisebb egyesületből, klubokból illetve kulturális egyesületekből, civil szervezetekből állt össze. Céljaik között szerepelt a hagyományőrzés, a roma kultúra ápolása, a tehetséges […]

→ Tovább →

I. Észak Heves – Gemer Kulturális Napok

Megvalósító szervezet: Erdőkövesdi Roma kisebbségi Önkormányzat (Erdőkövesd) A projekt címe: I. Észak Heves – Gemer Kulturális Napok Projekt száma: Hu/02/103-R A projekt időtartama: 2002. augusztus 18 – 20. Három roma kisebbségi önkormányzat (Terpes, Ivád, Erdőkövesd) vezetői keresték azokat a lehetőségeket, melyek elősegíthetik a régiós kultúra és a hagyományok megőrzését, bemutatását. Ezt követően felvették a kapcsolatot […]

→ Tovább →

A VIII. Nemzetközi Cigánytánc Fesztivál

Megvalósító szervezet: Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Cigány Egyesület (Sátoraljaújhely) A projekt címe: A VIII. Nemzetközi Cigánytánc Fesztivál Projekt száma: Hu/02/108-R A projekt időtartama: 2002. július 17 – 21. A szervezet bemutatása Azzal a céllal jöttek létre, hogy megőrizzék és támogassák az autentikus cigány folklórt Kelet- és Nyugat Európában. Évek óta megrendezik a nemzetközi cigány táncfesztivált, amelyen bemutatják […]

→ Tovább →

Együtt a Szegénység Ellen – RomaNet Program

Megvalósító szervezet: Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete – Bagamér Tagszervezet (Bagamér) Projekt száma: Hu/02/067-R Projekt címe: Együtt a Szegénység Ellen – RomaNet Program Időtartam: 2002. június 10 – július 20. A szervezet bemutatása A szervezet 1999-ben alakult meg hosszas munkálatok után a Phare Program segítségével. Éveken keresztül azon fáradoztak, hogy mérsékeljék a megkülönböztetést, megőrizzék a roma hagyományokat, […]

→ Tovább →

Az Ózdi Kék Sirály Zene és Tánc Fesztivál

Megvalósító szervezet: Ózdi Kék Sirály Zenei Egyesület (Ózd) Projekt címe: Az Ózdi Kék Sirály Zene és Tánc Fesztivál Projekt száma: Hu/02/062 – R Projekt Időtartama: 2002. május 25 – 26. A szervezet bemutatása A szervezet Ózdon 18 fővel alakult. Közreműködik a város közművelődésében, hagyományainak ápolásában olyan nagyobb nemzeti ünnepeken, mint május 1. vagy augusztus 20. […]

→ Tovább →

Művészet határok nélkül

Megvalósító szervezet: Ózd Pályaorientációs Alapítvány (Ózd) A projekt címe: Művészet határok nélkül A projekt száma: Hu/02/052 – R A projekt időtartama: 2002. március 20 – szeptember A projekt háttere Az alapítvány célja az volt, hogy támogassa a roma fiatalokat, elősegítse művészeti oktatásukat és tanulmányaikat; a tehetséges tanulókat ösztöndíjjal támogassa, a tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknek extra […]

→ Tovább →

Olvasótábor

Megvalósító szervezet: Borsodbótai Cigány Kisebbségi Önkormányzat (Borsodbóta) A projekt címe: Olvasótábor A projekt száma: Hu/02/038 – R A projekt időtartama: 2002. július 10 – augusztus 25. A szervezet célkitűzése A cél egy 7 napos tábor megszervezése volt magyarországi és szlovákiai roma fiatalok bevonásával, hogy felkeltsék az érdeklődésüket az olvasás, az irodalom iránt. A projekt háttere […]

→ Tovább →

A romák képzése és oktatása a Harmadik Millenniumban

Megvalósító szervezet: Kárpátia 2000 Kulturális Egyesület (Sáránd) Projekt címe: A romák képzése és oktatása a Harmadik Millenniumban Projekt száma: Hu/02/005-R. IE Projekt időtartam: 2002 A program célkitűzése: A nehéz helyzetben élők, főleg roma családok megsegítésére szolgált, integrációs és beilleszkedési nehézségeik könnyítését, illetve identitástudatuk, önbizalmuk növelését segítette elő. Alapkészségeik felelevenítésére személyiségfejlesztő gyakorlatokat használtak, munkahelyi-tréning képzést biztosítottak […]

→ Tovább →

A pedellus és mentor módszerek készségeinek és fejlesztésének megosztása az oktatásban a roma gyerekekre tekintettel

Megvalósító szervezet: Állástalanok, Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezte Ózd és Vonzáskörzete (Ózd) Projekt címe: A pedellus és mentor módszerek készségeinek és fejlesztésének megosztása az oktatásban a roma gyerekekre tekintettel Projekt száma: Hu/02/005-R Projekt időtartam: 2002. április 1 – október 1. A projekt háttere: A szervezet 1991 novemberében alakult és azóta az állástalanok érdek védelmében járnak el […]

→ Tovább →