Glinda Vándor Tanodája II.

Megvalósító szervezet: Amaro Trajo „Életünk” Roma Kultúráért Alapítvány (Mátészalka)

Projekt címe: Glinda Vándor Tanodája II.

Projekt száma: 037/2005/Hu/R

Projekt időtartama: 2005.03.01 – 2005.06.30.

Projekt bemutatása: az Alapítvány létrehozza a Glinda Vándortanodáját, melynek roma származású oktatói végigjárják a programra nyitott iskolákat Szlovákiában és Magyarországon. A program segíteni kívánja a roma gyerekeket és fiatalokat életük, önmaguk és az őket körülvevő világ reális megismerésében, valamint egymás elfogadásában. Céljuk ezzel, hogy esélyt és lehetőséget kaphassanak a hátrányos helyhetű gyerekek, hogy megálmodhassák és megvalósíthassák jövőjüket.

Tevékenységek:

Hat alkalommal 3-3 napos, majd a projekt végén egyhetes kurzus megszervezése és kivitelezése.

  • A projekt célcsoportja: olyan iskolák, amelyek a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, valamint Kelet-Szlovákiában (Szepsi, Fülek) peremhelyzetű kisfalvaiban és tisztán romák lakta településen működnek.
  • A kurzus olyan speciális képzési módszerre épül, amely képes felkelteni és hosszú távon fenntartani a diákok érdeklődését.

 Szervezet bemutatása: Az 1999-ben létrejött Alapítvány tapasztalatai több éves múltra tekintenek vissza, mind roma népi, kulturális estek, mind időszaki kiállítások szervezésében Mátészalkán és vonzáskörzetében. Aktívan részt vesznek a roma kulturális örökség gyűjtésében, dokumentálásában, mely kiemelt fontosságú a fiatal roma generációk számára.

Az Alapítvány foglalkozik a roma nyelv ápolásával is, tanulni vágyó roma fiatalok számára szervezett nyílt nyelvkurzusok keretében. Mindemellett saját gondozásukban negyedévente megjelentetik a Glinda Magazint, amely hasznos kulturális oktató anyagként is használható, elsősorban kisiskolások körében.

Projekt bemutatása: az 1999-ben megalakult alapítvány nagy múlttal rendelkezik roma kulturális és folklór események, művészeti estek megrendezésében Mátészalkán és környékén. Részt vállalnak a roma kulturális örökség felkutatásában, megőrzésében és bemutatásában, ami rendkívül fontos a roma fiatalság számára.

Az Alapítvány ápolja a roma nyelvőrzést, tanulást az érdeklődők számára rendezett rendszeres kurzusok keretében. Ugyanakkor Glinda néven saját, negyedévente, oktatási segédanyagként is használható magazinnal jelennek meg, mely elsősorban az általános iskolásoknak szól.

További információk: www.glinda.hu

Tevékenységek: kurzus megszervezése és kivitelezése.

  • A projekt célcsoportja: olyan iskolák, amelyek a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, valamint Ukrajnában (Beregszász) peremhelyzetű kisfalvaiban és tisztán romák lakta településen működnek.

A tavalyi módszerek alapján: kézműves (ötvös) foglalkozások, makett készítés, gyöngyfűzés, társasjátékok, képzőművész és népismereti műhely, egyéb közösségi programok – filmvetítés, közös főzés.