2006 – Kiértékelés és Roma Projektasszisztens képzés

2006-ban a Program eredményeit külső szakértők értékelték ki, és ennek mentén, valamint a Nyílt Társadalom Intézet támogatásával elkészült a Kárpátok RomaNet Program kiértékelő, elemző tanulmány  1000 példányban 5 nyelven (angolul, magyarul, szlovákul, ukránul és románul). A tanulmány anyaga hiánypótló szerepet tölt be azóta is, hiszen tudomásunk szerint sem előtte, sem utána nem készült ilyen jellegű, a roma szervezetek határokon átnyúló sikeres együttműködéseit és tapasztalatait bemutató tanulmány.

A tanulmány eredményeire alapozva 2006-ban és 2007-ben a Nyílt Társadalom Intézet, a Nemzeti Civil Alap és más helyi szereplők támogatásával (15450 USD) képzési programot indítottunk a részt vevő szervezetek pályázatírói és pályázatlebonyolítói kapacitásának fejlesztése érdekében. Az elméleti ismeretek átadásán túl nagy hangsúlyt kapott a projektötletek pályázati formába való öntésének gyakorlata is, ennek eredményeképpen összesen 14 projektötlet került részletes kidolgozásra a tréningeken. Ezek konkrét pályázati kiírásokra való átdolgozását, a pályázatok beadását és megvalósítását szakértői és pénzügyi közreműködésünkkel is segítettük.

A képzési program eredményeképp látványosan javult a hátrányos helyzetű roma non-profit szervezetek projekt-építési és megvalósítási képessége.

A részt vevő szervezetek listája (Roma BRIDGE program)

Amaro Trajo- Életünk Roma Kultúráért Alapítvány – 4700 Mátészalka, Jármi köz 1.

EU-Roma Országos Egyesület – 4026 Debrecen, Csap u. 60.

Béke telep Rehabilitációjáért Egyesület – 3300 Eger, Béke u. 60.

Roma Közösségfejlesztők Országos Egyesülete – 3384 Kisköre, Kossuth út 3.

Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet – 5055 Jászladány, Rácz A. út 1.

Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet – 5241 Abádszalók, Szivárvány u. 2.

Lungo Drom Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség – 4100 Berettyóújfalu,
Rózsa u. 4.; Püspökladány, Móricz Zs. u. 66.; Sáp, Dózsa Gy. u. 13.

Hajdú-Bihar Megyei cigányok Demokratikus Szövetsége – 4150 Püspökladány,
Borbástó u. 6.

Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége – 4600 Berettyóújfalu,
Tóth Árpád u. 4.

Roma Láng Egyesület – 4285 Álmosd, Bocskai u. 10.

Romák Demokratikus Szervezete

Bódva-völgyi Cigányok és Hátrányos helyzetűek Érdekvédelmi Szervezete – 3756 Perkupa, Petőfi S. u. 83.

Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Ózdi Pályaorientációs Alapítvány – 3600 Ózd, Mosonyi u. 15